Romániából érkezett vendégeinkkel beszélgettünk
Nagy öröm volt számunkra, hogy az Ersmus+ program keretében bemutathattuk iskolánk diákmédiás tevékenységét is 13 Romániából érkezett kedves fiatalnak. Először a stúdiómunkáról tartottunk egy prezentációt, majd egy kis feladatsorral is vártuk őket. Közben minden vendégnek feltettünk néhány izgalmas kérdést. A jó hangulatú interjú után egy zenés-filmes vetélkedővel zártuk a közös programot. Nagyon szépen köszönjük Postáné Csilla néninek és Nagy Detti néninek a sok-sok segítséget! Az alábbiakban angol nyelvű interjúnkat olvashatjátok.
Tóth Hanna: Süssünk egy finom banánkenyeret!
Volt itthon pár darab érett banán, gondoltam, ez tökéletes egy banánkenyér elkészítéséhez. Így aztán a gyümölcs sem a kukában landolt, és egy finom desszert is került az asztalra! Készítsétek el ti is, mutatom, hogyan kell!
Bodnárné Vincze Maruszja néni kedvencei
Áprilisi moziajánlónk
A tavasz második hónapjában is érdemes a filmek világában elmerülni, és élvezni az új alkotásokat.
Kiki – A boszorkányfutár
Kiki egy fiatal boszorkány, aki elindul egy nagy kalandra, hogy felfedezze a világot. Repülő cicájával és egy okos kutyával találkozik, miközben próbálja megtalálni a saját helyét. A film tele van varázslatos helyekkel és vicces pillanatokkal, miközben Kiki bátor és kedves lesz. Útja során új barátokat szerez, és rájön, hogy nemcsak a varázslat, hanem a szívből jövő jó cselekedetek is segítenek neki megtalálni a boldogságot. Kiki története arra tanít minket, hogy bármi is legyen a kihívás, mindig bízzunk magunkban, és a szeretet és a barátság erejére is építhetünk.
Folytatás a képre kattintás után.
Szoboszlai Szofia: Érdekes állatok, melyekről lehet, hogy még sosem hallottál
Tündértatu, pókrák, kék sárkány? Bizony, bizony, ezek mind-mind létező állatok. De lássuk a részleteket, s főleg a képeket! A címlapképen egy kakapo látható: ez az állat egy zöld papagáj, ami azért különleges, mert nem tud repülni.
Szatmáriné Kovács Marika néni kedvencei
Gnáj Balázs: Autók
Téged érdekelnek az autók? Sok ember számára érdekesek, ám ha téged nem annyira kötnek le, akkor is ajánlom figyelmedbe ezt a cikket. A gépjárművek a mindennapi életünk részei, ezért fontos tájékozottnak lennünk. Ebben az írásomban főleg a belső égésű motorokról lesz szó, mert ez az autók szíve és lelke…
Decleva Réka: Felnőttkor vs. gyereklét
Sokan úgy gondolják, hogy felnőttként könnyebb az élet, míg mások szerint a gyerekkor a legjobb időszak. Szerintem mindkét álláspont mellett szólnak érvek. A felnőttek szabadon dönthetnek, nem korlátozza őket senki, ezzel ellentétben gyerekként sokszor a szüleinkre kell hallgatnunk. Ezen kívül felnőttként már lehet saját keresetünk, és már más szemmel látjuk az életet, mint a gyerekek. Viszont a gyerekkor egy gondtalan időszak, amikor nem olyan nagy a felelősségünk….
Egy furcsa műalkotás hihetetlen sikere
Könnyen lehet, hogy hallottatok már az olasz Maurizio Cattelan képzőművész egyik megosztó alkotásáról. Segítek kicsit: a „mű” egy banán – felragasztva szigszalaggal a falra (ezt láthatjátok a címlapképen is). Az ízletes remeket Justin Sun vásárolta meg, méghozzá 2,4 milliárd forintnak megfelelő dollárért. (Igen, elsőre is jól olvastátok, ezért a hihetetlen összegért…) Justin beszámolt róla, hogy a banánt jóízűen el is fogyasztotta. A különös vásárlást (és evést) azzal magyarázta, hogy szeretett volna némi hírnévre szert tenni, ami félig-meddig sikerült is neki. Ez a furcsa „mű” természetesen beindította a mémgyártók fantáziáját is. Ebből hoztam most nektek néhány vicces darabot.