Kora reggel felkelek,
s felöltöm aznapi lelkemet;
majd a tükörbe tekintek, magamra,
s nézek, mint édes aranyra.

Ballagóként állunk itt ma,
Szívünkben csak büszkeség,
S bár egy út ma véget ér,
Kezdődik egy újabb – álmaink felé.

Ha a szeretet nem létezne,
sötétség költözne örökre a szívekbe.
Az emberek szeretetre méltó énjében
szürkék lennének a napok s az évek,
s szomorú emberek, szomorú városokban élnének.

Várni a pillanatra, ami talán sosem jön el,
Gondolkozni az időben, mi átölel.
Csillagokat nézni a mindenségben,
Várni, várni a reménységre.

Régimódi könyvek a poros polcon,
A tudás bölcsőjében ringatózom,
A betűk szárnyától szárnyal a gondolat,
A tanulás öröme szívemben matat.

A gyerekek kifürkészhetetlenek.
Ha látnánk gondolataikat,
talán megértenénk gondolkozásukat!