…hideg volt, nyers, kemény. Ilyenre gondolhat, aki metsző hidegről beszél. De mi vidáman csacsogtunk, tettük a szavakat – s közben a lábakat – egymás után. Egyszer csak fokozatosan erősödő, dobogásszerű zajra lettünk figyelmesek. A hang irányát azonosítva a messzeségbe szegeztük tekintetünk: villámgyorsan közeledő porfelhőket láttunk. Néhány másodperc múlva már földbe gyökerezett lábbal nyugtáztuk, hogy a látóterünkbe érő képződmények testet öltöttek: nyulat kergető rókává váltak. Még tőlünk egy-két méterre is zajlott az élet-halál futás, ám jelenlétünk úgy kizökkentette az üldözőt, hogy ijedtében letért a versenypályáról. Így nem lett a ravasznak tapsivacsorája.

A reggel a nap varázslatos időszaka, mikor a napnak előbújnak első sugarai. Ahogy a város ébredezik, egy új lehetőség kapuja nyílik meg előttünk.

Szeptember utolsó keddi napján Lázár Ervin Programon vettünk részt. A Csokonai Fórum színházba ment iskolánk harmadik és negyedik évfolyama. A hatalmas épületbe a művészbejárón jutottunk be, mivel a mozgólépcső nem működött. Miközben haladtunk a lépcsőn felfelé, egyszer csak koromsötét lett! Valószínűleg elment az áram. Néhányan hallhatóan megijedtek, de mi megőriztük a hidegvérünket.  Ahogy a lépcsőn felértünk, láttuk, hogy a járólapok közé sok-sok kéken világító izzót építettek be, ami még sokunknak újdonság volt…