A falusi nyár összetéveszthetetlenül tiszta illata lengi be az udvart. Korábban valahol egy pillangó szárnya meglebbenhetett: simogató szél oson végig az utcasarki ház mögött. Selyme baldachinná lényegül át a tornác felett. A magasra emelt terasz pepita kövein, két összetolt széken egy nagy dunna, rajta egy hároméves forma gyerek. Hanyatt fekve bámulja az itt-ott előtűnő felhőket. Égen úszó, mesés figurákat láttat a fantázia. Az ágyként szolgáló puha takaró és az akkor még határozottan szőke hajú kisfiú együtt szívják magukba a légnemű mannát. Nyolcvanhárom júliusa. A legkorábbi emlékem nyara.