Filmes bakik
Jóbarátok – Az egyik világszinten ismert tévéműsorban is történhet néhány baki. Matt LeBlanc (Joey) az egyik jelenetben például kiesett egy pillanatra a szerepéből, és felröhögött a háttérben.
Harry Potter és a bölcsek köve – A varázsvilágban Harry Pottert a jellegzetes villám alakú sebhelyéről ismeri meg mindenki. Ezt a sebhelyet a sminkeseknek minden felvétel előtt fel kellett rajzolniuk, az első snitten ott van Harry homlokán a sebhely, ám miután a baglyot tartó Hagridról visszavált a kép a csodálkozó kis varázslóra, már csak a hűlt helye látszik.
A Karib tenger kalózai – A Fekete Gyöngy átka esetében is beszámolhatunk bakiról, bár a sok kalóz között nem annyira egyszerű kiszúrni ezt a szerencsétlen flótást. Közelebbről megnézve azonban világosan látszik, hogy hősünk nem kalózgúnyát visel, hanem egy cowboykalapot, egy fehér rövidujjú inget, és egy napszemüveget. Nem épp egy klasszikusnak mondható kalózszett, annyi szent.
(Források: IGN Hungary, GameStar Hungary, joy.hu)
A siker titka
Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója, híresen szigorú időbeosztással dolgozik. Musk ötperces blokkokra osztja be a napját, így minden egyes percet pontosan megtervez, és maximálisan kihasználja.
Jeff Bezos és Oprah Winfrey is a 8 órás alvásban hisznek, és alkalmazzák. Sőt egyikük sem állít ébresztőórát, hanem a biológiai órájukra hagyatkoznak.
(Források: Minner.hu., artimo.desing)
(Szabó Johanna, Hajós Mária)